A Mi vagyunk a medvék c. regény, a negyedik Backman könyv amit elolvastam, Az ember akit Ovénak hívnak, A nagymamám azt üzeni bocs és az Itt járt Britt-Mary mellett, és most sem okozott csalódást. Biztos vagyok benne, hogy a folytatást sem hagyom ki! (Egymás ellen).
Az előző regényeihez képest úgy érzem, az író stílusa változott valamelyest, ami a szöveg javára vált. A cselekmény most is tökéletesen felépített, fokozatosan bontakozik. Bár az író sok szereplővel dolgozik, karakterei érdekesek, némelyek szerethetők, mások kevésbé szimpatikusak, de mindenképpen erős érzelmi hatást váltanak ki az olvasóból. Sok szálon fut a cselekmény, a szerző, tőle megszokott módon nagy hangsúlyt fektet az emberi kapcsolatok ábrázolására.
Ez a regény a hokiról szól, s bár nem vagyok fanatikus sportrajongó, nagyon érdekesnek találtam a könyvet, végig lekötötte a figyelmemet. Izgalmas volt a csapatsport kulisszái mögé látni, figyelni edzők és játékosok döntéseit, elszánt küzdelmét, összetartását, megérteni a motivációt, ami arra sarkallja őket, hogy soha ne adják lejjebb, mindig a legtöbbet hozzák ki magukból.
Backman barátságokat bontakoztat és tabukat döntöget, okokat és válaszokat keresve vezet minket a kamaszok és az őket nevelni és védelmezni igyekvő felnőttek világában. Mindezt egy kisváros mindennapjainak bemutatásán keresztül teszi. Egy olyan városba csöppenünk, ahol mindennél fontosabb a hoki. Ahol minden lány a hokis fiúkért rajong, és minden hokis fiú különleges értéket képvisel. Aztán egy napon történik valami, és felbolydul a méhkas. Björnstad lakosait megosztja a tragédia, s beigazolódik az elvakult fanatizmus mindenen és mindenkin átgázoló kétségbeejtő ereje. Hiszen egy kisvárosban, ahol mindennél fontosabb a hoki, halálos bűnt követ el az a lány, aki a csapat sztárját illeti vádakkal, főleg ha azt egy mindent eldöntő mérkőzés előtt teszi. Mintha a sportban elért eredmények, a tehetség felülírhatna egy nemi erőszakot, felmenthetne egy kamaszt a bűncselekmény felelőssége alól. A kamasz hibáját ráadásul a felnőttek meggondolatlan megnyilvánulásai követik, ami súlyos következményekhez vezet. Hogyan éli meg a tizenéves lány, hogy a fiú, akiért rajongott megerőszakolja?
Hogyan éli meg a szülő, aki már elveszítette egy gyerekét, hogy a másikat is képtelen megvédeni? Miként cselekszik a kamasz hokisztár, aki részeg bódulatában elkövet egy végzetes hibát? Meddig képes a maximalista apa homokban tartani a fejét? Mi zajlik le az anyában, aki rájön, hogy a fia megbocsáthatatlan bűnt követett el?
Backman regényében ezekre a kérdésekre keresi és adja meg a választ. Ügyesen vezeti a cselekményt, okosan adagolja az információt, így annak ellenére, hogy egy nehéz témájú kötetet ad az olvasó kezébe, a történet emészthető marad.
A Mi vagyunk a medvék, nem egy könnyed olvasmány. Fontos témához nyúl, lényeges kérdéseket feszeget, tökéletes tükröt tart elénk. Megvan rá az esély, hogy ebben a tükörben magunkra ismerünk, szembesülünk saját tökéletlenségünkkel. Az ilyen olvasmány minimum elgondolkoztat, esetenként mellbe vág attól függően, kinek mi rejtőzik a lelkében, vagy a múltjában.
Az Ember akit Ovénak hívnak után, számomra ez Backman második legjobb regénye. Én nem találtam benne hibát. Bátran ajánlom, érdemes kézbe venni!
Mária köszönjük a csodás recenziót.
Fodor Tibor / www.konyv.sk