M. Kovács Melinda, a Felvidéki Olvasóklub alapítójának ajánlásával:
Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát?
Amikor megláttam ezt a könyvet, az volt az első gondolatom: milyen bizarr cím! Akkor lepődtem csak meg igazán, amikor világossá vált a számomra, hogy egy ifjúsági regény került elém, melyért a szerzőt Ausztriában magas rangú gyerekirodalmi díjjal jutalmaztak.
Díj ide vagy oda, a könyv témája bizony erősen fajsúlyos. Nem más, mint a gyász és a halál. Szerzőjének célja az volt, hogy közelebb hozza a gyerekekhez az elmúlást, segítse az elengedést. De lehet-e a halálról úgy írni, hogy az egy gyerekből ne iszonyatot, borzongást váltson ki, s bizonyos értelemben szórakoztató is legyen?
A könyv főszereplője a tizenkét éves Emma, aki kettesben él az apjával. Mivel Severin Blum foglalkozása sírásó, a kislány életében természetes közeg a temető, a közelében lakik, sok időt tölt a sírok között. Emma emiatt kilóg a sorból: az iskolában furának tarják, senki sem hajlandó barátkozni vele, a felnőttek pedig aggódnak érte.
Emma világa különös és titokzatos. Beszélget a halottakkal, krónikát vezet róluk, alakot, egyéniséget kölcsönöz a sírköveken feltüntetett neveknek, elképzeli, milyen emberek lehettek, hogyan viselkedhettek. Ezek a földöntúli lények enyhítik Emma életében a barátok hiányát.
Egy napon azonban megjelenik Peter, a nála egy évvel idősebb fiú, akinek pár hete meghalt az ikertestvére. Peter nehezen dolgozza fel a gyászt, mindennap órákat tölt a temetőben. Emma addig figyeli a fiút, míg végül úgy dönt, ez nem mehet így tovább, segítenie kell Peternek túljutni a fájdalmán. Emma és Peter hamar összebarátkozik. A kislány megértteti a fiúval, hogy attól még, hogy Martin meghalt, a születésnapjukat igenis meg kell ünnepelni, s bár elsőre bizarrnak tűnik, nincs abban semmi rossz, ha megesznek egy szelet tortát a temetőben, Martin sírja mellett. Emma remek barát, Peter kedvéért még az olyan félelmetes kalandra is szívesen vállalkozik, hogy eltöltsön vele egy éjszakát a temetőben.
A könyv nyelvezete kifejezetten gyerekekre szabott. Az írónő lágy humorral szövi át a történetet, ami könnyedebbé teszi a nehéz témát. Kiskamaszok számára is teljesen érthető, befogadható a szöveg, mégsem vagyok biztos abban, hogy ehhez hasonló könyveket kellene 11-12 éves gyerekeink kezébe adnunk. Bármennyire is szép történet, bármennyire vicces és sodró, mégis csak tömény elmúlás. Félő, hogy egy érzékenyebb 12 éves ezt még nem tudná kellőképpen befogadni, megemészteni. Én egészen biztosan várok még vele pár évet, és legfeljebb 14 éves kora után adom a fiam kezébe.
Felnőtteknek viszont nagyon is javaslom, számukra mindenképpen érdekes olvasmány lehet.
Megrendelhető: www.konyv.sk