Baka Anita recenziója a Egy feminista nem jár rózsaszínben című könyvről


Scarlett Curtis szerkesztésében megjelent Egy feminista nem jár rózsaszínben és egyéb hazugságok c. könyv témájáról már a címe is sokat elárul. FEMINIZMUS. Manapság egyre több platformon, egyre gyakrabban elhangzó kifejezés. Sokan a pontos jelentését sem ismerik, mégis annyit igen, hogy a nőkkel kapcsolatos terminus. Sokat nem tévednek, hiszen valóban a női egyenjogúságért harcoló politikai mozgalomról van szó.

Számomra nagy kihívást jelentett a könyv. Igazat megvallva, nem tartom magam feministának, mégis nyitottan álltam a témához és érdeklődve vettem kezembe a kötetet.

A szerzők, merthogy több szerzője is van a műnek, 470 oldalon keresztül taglalják a feminizmus jelentését. Hollywood-i színészek, aktivisták, neves magyar szerzők, többek között, Emma Watson, D. Tóth Kriszta, Kemény Zsófi, Szabó T. Anna, Keira Knightley fejti ki gondolatait. A szerzők gyakran hosszú oldalakon keresztült mesélik el tapasztalataikat, élményeiket és mondják el véleményüket. Elmesélik, ki hogyan talált rá saját feminista hangjára és miképp használnak ki minden felületet arra, hogy a nők jogaiért küzdjenek.

A kötet szókimondó, nem beszél mellé, velősen fogalmaz. Nyíltan beszél a transzneműségről, a női nemi szervek megcsonkításáról, a patriarchizmusról, a bérkülönbségekről, a menstruációról és a nemi erőszakról.

A könyvben szó esik a Me Too és a Time’s Up mozgalomról, melyek a szexuálisan zaklatott nőket képviselik.

A könyv érdekessége továbbá az a különálló fejezet, melyben Emma Watson ajánl további köteteket, melyek az egyenjogúság és a feminizmus jegyében születtek. Továbbá megemlítésre kerülnek feminista hangvételű zeneszerzők, dalok is.

A könyv utolsó oldalain az olvasónak lehetősége nyílik saját jegyzet készítésére.

Számomra a könyv könnyen olvasható volt. Mivel több szerző különböző írásait foglalja össze, így akár egy 10 perces kávészünetben is el lehet olvasni egy-egy összefüggő szakaszt.

Nyomdai kivitelezés szempontjából csupán dicsérni tudom a kötetet. Keménytáblás, frappánsan játszik a betűmérettel, betűtípussal (akár egy oldalon belül is), amely egyszerűen vonzza a szemeket.

A könyv hátoldalán található rövid ajánlás azt állítja, hogyha egyszerre olvassuk el ezeket a személyes történeteket, az megváltoztathatja az életünket. Nos, a könyv elolvasása után nem váltam feministává, nem érzem, hogy az életem megváltozott volna. Mégis úgy gondolom, hogy vannak olyan dolgok a világban, amelyek nem jól működnek és igenis változásra van szükség. Ezért gondolom azt, hogy egy nagyon jó figyelemfelkeltő, akár egy tényfeltáró műnek is nevezhető a kötet. Mindenképp ad olvasmányélményt!

A könyvet meleg szívvel ajánlom azoknak (férfiaknak is!), akiket érdekel az egyenjogúság, a nők helyzete régen és ma, az önmegvalósítás és a Girl Power!

Baka A.

Anita, köszönjük

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.